Nyitólap
Kapcsolat
Fórum
Kiállítások
Történet
120
|
A tűzzománc története
A fémtárgyak felületének zománccal való bevonása nagyon régi időkre nyúlik vissza. Az ötvösművészet fejlődése, a kor igényeinek változása szerint megkívánta a dísztárgyak és ékszerek színezését, újabb típusú díszítményekkel való gazdagítását. A tűzzománc technika kezdetének pontos meghatározása szinte lehetetlen feladatnak bizonyult, hiszen az erősen szétmállott leleteken ma nehezen állapítható meg, hogy valóban zománcot égettek-e rá vagy csupán üvegplasztikát, ill. kivágott üveglemezkéket ragasztottak rájuk.
Az ókori kelet népei a megolvasztott üveganyagot már az ie. 4400-as évektől ismerték és díszítésre alkalmazták. Ez az üveganyag még nem volt összeolvasztva a fémmel.
Az egyiptomi kultúrában a XII. dinasztia korában készült tűzzománc ékszereken már alkalmazták a színes üvegpasztával való rekeszberakást. A tűzzománcot és annak mai értelemben vett alkalmazását csak az ie. XVII. századtól lehet bizonyítottan kimutatni az egyiptomi leletekből.
A valódi tűzzománc akkor alakult ki ténylegesen, amikor a rekeszbe töltött üvegport kellő hőfokon hevítve simára olvasztották.
A görögökminden bizonnyal az egyiptomiaktól vették át a tűzzománcozás technikáját, de azt továbbfejlesztve olyan egyedi sajátosságokkal és eredeti eljárásokkal gazdagították, mely lényegesen eltér attól. Kifinomult művészetükre jellemző, hogy megjelent a domborművű tűzzománc alkalmazása is. Ezek a tárgyi emlékek ugyan nagyon ritkák, de különlegességüknél fogva feltétlenül említést érdemelnek. E tűzzománc eljárás legjellemzőbb motívuma a madárábrázolás aranylemezen, világoskék és fehér színekkel díszítve.
A tűzzománc művészet a Római Birodalom kelta őslakosságú területein terjedt el leginkább. A rekeszzománc mellett ismerték a beágyazott tűzzománc technikáját is. A kelták az ie. IV. századtól a bronz mellett vasat is alkalmaztak recipiensként (hordozó anyagként). Ebben az időben bővül a tűzzománc díszítésekkel ellátott tárgyak köre: tőrök, sisakok, kocsi- és lószerszámdíszek.
A népvándorlás korának "barbár" népei is számos tűzzománc díszítésű ötvösremeket hagytak ránk. Ezek a római kori zománctól leginkább abban különböznek, hogy míg a rómain a lemez egész felületének zománcozását láthatjuk, e "barbár művészetben" a tűzzománc vonalas ékítményként jelenik meg. A korszak azóta letűnt valamennyi népénél (thrákok, gótok, kelták, szkíták, vikingek, szarmaták, avarok, stb.) megtalálhatók a korra jellemző különböző ötvös és tűzzománc technikák: poncolás, forrasztás, granuláció, filigrán zománc, azsúr zománc, beágyazott zománc, rekeszzománc...
A korai középkori Bizánc volt a tűzzománc mestereinek egyik legfőbb központja ahol e művészeti ág a VI. században indult fejlődésnek és a X-XII. században élte virágkorát. Kiemelkedő emlékeink ebből az időszakból Szent Koronánk és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Monomachos-korona.
A XIII. században kereskedelmi célokra dolgozó ötvösközpontok alakultak ki Európában, melyek közül a leghíresebbek az itáliai Velencében és a franciaországi Limoges-ben működtek. Magyarország mindkét központtal kapcsolatban állt és a királyi udvarban a magyar ötvösműhelyekben is készültek a műremekek.
A XV. század elején addig ismeretlen tűzzománc technika honosodik meg hazánkban, amely a "magyar sodrony" néven európai hírűvé válik. Fő motívumai növényeket ábrázolnak, mely lehet virág, levél, csavart indák vagy ritkábban gyümölcs. Jellegzetessége, hogy egész felületet díszít, az ornamentika hatását finoman sodort rekesz adja és a színek tisztán elkülönülnek egymástól.
A tűzzománc fogalma
A zománc szó a mai köznyelvben különböző bevonatokat jelöl, ezek azonban összetétel és felhasználás szempontjából eltérőek egymástól. A tűzzománc gyakorlatilag egy nemes bevonat a fémen, amely részleges vagy teljes felolvadás (424 Celsius fok felett) útján keletkező, üvegszerűen dermedt, szervetlen, főleg oxidokból álló massza.
A tárgyakat gyakorlati és dekoratív célból is zománcozhatjuk.
Az iparművészeti tűzzománcozásban a főbb hordozó anyagok (fémek): a nemesfémek, vörösréz, a bronz, a zománcozó-tombak és egyes technikáknál az öntöttvas és az acél.
A tűzzománc fajtái (technikák)
Az idők során a tűzzománc készítésének eltérő technikái alakultak ki:
- rekeszzománc (sodronyzománc, filigránzománc, azsúrzománc)
- beágyazott zománc
- domborművű zománc
- festőzománc, stb...
| Kezdőlap | Történet | Letötlés | Kapcsolat | Fórum | |
|